Nem lenne meglepő -  direkt utalásként - egy olyan zenésztől akinek a pályakezdése, inspirációi éppúgy származnak a 60-as, 70-es évek elektronikus zenei kísérleteiből, mint a 90-es évek dance-kultúrájából, vagy éppen mainstream szintipop-klasszikusokból. Ehhez jönnek további fontos előzményként a rádióadások (a Winfried Trenkler-féle  „Schwingungen”, majd a „HR3 Clubnight”), -a mai napig nagyra tartott –Depeche Mode, Jean-Michel Jarre és persze  az elektronika német életrehívói, a Kraftwek, a Tangerine Dream, vagy éppen a „Sound of Frankfurt” megalapozója, a „Kraut-rockot” játszó  Roboterwerke (Dieter Kolb) (Ez utóbbi zenekar 1969-es albumát épp a Millenium adta ki újra 2005-ben - egyik szerzeményét (Let’s Beam Him Up) ráadásul külön EP-n, Peter Gun és Lawgivers-remixekkel: nem más ez, mint „hommage” a zseniális elődnek). Peter Gun annak a trendalakító, a német klubszcénát a 2000-es évek elején dinamikusan formáló, sziporkázó tehetségekkel, experimentális előadókkal, fajsúlyos kiadványokkal megtűzdelt új generációjának a reprezentánsa, amelyre a brit stílusgyártók is felfigyeltek. Még az angol elektronikus zeneipar mogulja, Pete Tong is elismerően nyilatkozott akkoriban arról, hogy Németországból „nagyon jó zenék érkeznek az  utóbbi időben”. A masszív, de atmoszférikusabb techno, intellektuálisabb elektro, a rafinált tech-house,funk, garage, tribal és progtrance mentén kibontakozó –sommásan csak proggy-ként aposztrofált - új vonulatának legizgalmasabb, feltörekvő előadói között olyan neveket találunk, mint Oliver Klein, a psytrance-ből átránduló Krüger & Coyle, Sven Palzer,  Patrick Zigon, Alexander Ligowski, Ryan Halifax, Andre Absolut. A régi-új – Németországban hagyományosan izmos - klubszcénánál vagyunk, amely igencsak vegyes, sokszínű közönséget magába foglaló, állandó mozgásban levő és a megújulás csíráit mindenkor magában hordozó, organikus struktúraként tkp. megelőlegezi a mindenkori fejlődés lehetőségét. Nem feltétlen  intellektuális, de nagyon erősen közösségi, érzéki, életteli közeg ez. Mit sem vesztett aktualitásából David Seaman egykori megállapítása, miszerint „A progressive house inkább egy szcéna, mint műfaj és Rui Da Silva-tól Bushwacka!-ig, Timo Maasig, Sander Kleinenbergig és Oliver Liebig öleli fel a szerzőket. Előrehaladó gondolkodásmódot képvisel és sosem túl absztrakt ahhoz, hogy ne venné figyelembe a szombat este közönségét. Még mindig a táncparkettre épül." (Zene.net: Progresszív house, az új hangzásvilág”, 2001). Ha Peter Jürgens valahonnan, akkor innen érthető és érezhető meg legelőször, és legalapvetőbben: a klubok fülledt, érzéki és érzékekre ható, transz(vagy: trance)szexuális, dekadens-mámoros, eredetiségre nyitott, energiateli atmoszférájából,  lelkületéből. „Olyan zenét csinálok, ami örömet okoz- mondja Jürgens - nem érdekel különösebben, ha néha karcos, vagy csattog, ez a saját hangzásom”.  Ennek a stílusnak igazi ízét nem is annyira a zenei egyéniség hangsúlya, az egyedi hangzás, hanem inkább a szuggesztív erővel megnyilatkozó,mindent lehengerlő vitalitás adja. Elképesztő mennyiségben, amolyan rendhagyó műfaji-, stílusbeli szintézisből táplálkozó, olykor szokatlan formákkal, kombinációkkal, és megoldásokkal, és tagadhatatlan dinamizmussal, erőteljességgel, nagy adag empátiával dobja felszínre a műveket. Nem mindenáron eredeti, vagy újító, gyakran különösebb teketória nélkül, elegáns természetességgel  használ jól bevált manírokat, manipulatív hangulati elemeket, kompoziciós fordulatokat, metódusokat, nem fél attól, hogy olykor direkt, hangzatos, szentimentális, netán hatásvadász legyen. Tagadhatatlan, hogy időnként egy-egy produkcióban tud sótlan, lapos, és esetleges lenni, - de sohasem kínosan izzadságszagú, vagy manírba fulladó, netán unalmas. Ez a (már-már túlzó) aktivitás tulajdonképpen olyan spektrumot eredményez, ami komolyan megnehezíti a hagyományos, mindig kéznél levő sematikus jellemzést. Melyik karakterénél, avagy Peter Jürgens-kreatúránál időzzünk?: a klubokat megtáncoltató Peter Gun-nál, az ambientnek lekötelezett Ten Madison-nál, vagy a számos kollektív (ZuHouse Rockers, Prawler, utóbbi Oliver Moldannal) valamelyikénél? A „Pressure Point” és a „Thicker than blood” megjelenésekor Peter Gun volt az egyik legígéretesebb, „leginkább brit” német „proggy” előadó. Az igazi áttörés mégis elmaradt: a sorrendben harmadik „Fiendly fire” LP (2006),- amely ismét csak a Milleniumnál (a Yellow Sunshine Explosion parent labeljénél) - jelent meg, tisztességes színvonalon összerakott anyag, de valójában nélkülözi a korábbi produkciók izgalmas, vagy épp rendhagyó megoldásait. Mintha maga Jürgens is érezte volna, hogy a szériaprodukciók gyártásával elkerülhetetlenül vsz. beleragad egyfajta nyúlós, ragacsos középszerűségbe, stílusklisébe. 2006 éppen ezért nem annyira a kiugrás, mint inkább a struktúraváltás éve lett. Ettől az időtől főként arra fektette a hangsúlyt, hogy kísérletező, a zenét inkább elvontabb-intenzívebb önkifejezési formaként megközelítő alkotók társaságát keresse. Az Oliver Moldannal közös (már említett) Prawler-projecten kívül az utóbbi években különösen sokat dolgozik együtt, ill. remixel  Oliver Kleinnel (Peter Jürgens & Oliver Klein: Manolo / Scoville (2008, Kling Klong); Promoresults: The Tease / Tool -Peter Jürgens & Oliver Klein Remix, Weki: Golem- Peter Jürgens & Oliver Klein Remix), de kooperált olyan művészekkel is, mint Orhan Terzi, Taucher, Arthur Gore, Martin H. Ami a saját dolgait illeti, jórészt megmaradt a „nu skool” progressive house, techhouse ösvényén, amihez - a kor szavára hallgatva – időnként  hozzácsap egy adag minimalt, electro-t (Backup/Like that (2008, Electribe); The Ride/Music (2009, Powder)). Trackjeit előszeretettel játsszák a nemzetközi mezőny legkülönfélébb előadói: Sasha, John Digweed, Timo Maas, Carl Cox, Sander Kleinenberg, a Deep Dish, Seb Fontaine, Miss Kittin, Stephan Bodzin, Anthony Pappa, Martin Eyerer, Satoshi Tomiie, dirt Crew, ami mégiscsak az elismertség egyik megbízható fokmérője. Abban biztosak lehetünk: erőteljes groove-okban, markáns, adrenalint pumpáló, táncteret megtöltő  hangzásokban ahogy régen, most sincs hiány. (Ne feledjük: olyan fickóról van szó, aki myspace-s oldalán napszemüvegben, géppisztollyal a vállán néz szembe velünk…). Végül, de nem utolsó sorban, akinek netán művészi tetoválásra van szüksége nyugodtan forduljon Peterhez: weblapján a „shopban” végigböngészheti a kínálatot…