Első érvként rögtön ott van a BLT: nyolc éves működése eleve megelőlegezi azokat a felsőfokú jelzőket, amellyel az utóbbi időben a  Perfect Strangert szokás elhalmozni. Ferhstat végső soron úgy vált az idők során a progress-psy megkerülhetetlen alakjává, hogy a zenészkarrier tudatos építésén túl különösebben sosem exponálta magát. Nagy név, „veterán”, aki a korai időktől a legintenzívebben ott volt a psytrance fősodrában, „zseni”, aki az elismerés és a sikerek ellenére is csak a közelmúltban avanzsálódott a szcéna hype-olt kultfigurájává. „Valaki, akiben elég kreativitás van ahhoz, hogy új tartalommal töltse meg a progtrance-t”- mondta róla a Free Cloud (Iboga Rec., 2008) megjelenése után Dj Pena, s ezzel nagyjából egyezett a szakma és a közönség véleménye is. Sosem volt a műfaj megmondóembere, stílushatárokat látványosan, underground lendülettel megkérdőjelező művésze, egyedisége inkább zenéje összegző, komplex jellegének, mint  experimentális energiájának következménye. Megvan persze a maga félreismerhetetlen, sok forrásból merítő zenei univerzuma, amelyet ösztönösen elválaszthatatlannak érzünk személyétől: olyan stílus ez, amely nem elvont és hideg struktúrák, vagy emberen túli ideák öncélú felemlegetésével, sokkal inkább a kifejezésmód - az idők során egyre kristályosabbá vált - letisztultságával, személyességével, érzelmi és intellektuális telítettségével ragadja meg a hallgatót. Amikor arról kérdezik, zenészként honnan kapta az első ösztönzéseket, nem az elektronika úttörői vannak az első helyen, hanem a progresszív rock (King Crimson, korai Genesis, emerson, Lake & Palmer, stb.), és a blues nagyjai (Muddy Waters), de rajtuk kívül a mai napig fontos számára jónéhány stílusteremtő zenei egyéniség: Bob Dylan, David Bowie, Roger Waters, Robert Fripp, Robert Plant, J. M. Jarre, vagy nagy kedvence, Peter Gabriel. 1991-ben, huszonegy évesen elkeveredik egy Ramirez-partyra, amely egy kiadós bulizáson kívül nem hagyott benne különösebb nyomot. Annál inkább 1993-as indiai útja, amelynek során eljut Goára is, s mindjárt hónapokra ott ragad. Abban a friss szellemű, izgalmas, egyszerre underground, hedonista, és spirituális közegben, amely a goa-és psytrance születésének legfontosabb táptalaja volt. (A goatrance  korai képviselői közül a Juno Reactor, az X-Dream, ill. a Koxbox inspirálja). Az intenzív élmény azon kívül, hogy meghozza a trance melletti tudatos elkötelezettséget, jobban ráirányítja a figyelmét az ereje teljében lévő acid house-ra, vagy a változatlanul izgalmas periódusát élő techno-ra. Ezek az élmények mégsem konvertálódnak rögtön és automatikusan alkotómunkába, évek telnek el, mire 1997 táján egy izraeli válogatáson megjelenik saját projectje, a BLT („Bacon Lettuce Tomato”) első trackje, a „Soul Sacrifice”. Ferhstat a (gyakran Danny  Makovval  kiegészülő) BLT-vel mindvégig egyetlen cél tartott szem előtt: igényes trance-t készíteni. Fennállása során ezt új hangzást,  látásmódot képviselő LP-vel (Alchemic anecdote. Krembo Rec., 1999; Presence, Hom-Mega,/Phonokol, 2000; God is Love; Hom-Mega., 2002;  Anything U want (Danny Makovval), Tokyo Dance Rec., 2004), remixeivel éppúgy igazolta, mint valóban „live” (ütősökkel, élő hangszerekkel, vendégzenészekkel megerősített), akár performanszoknak is beillő fellépéseivel. A BLT-ben nyilvánvalóan benne volt minden lényeges és koncepciózus zenei, és gondolati alapelem, amelyek visszatérő motívumokként később is Ferhstat munkáinak gerincét adják. A  progtrance fojtott, mély és intenzív energiája, megkapó, akár túláradó melódiák, gördülő, kövér basszusok, feszes tribal-ütemek, szertelen ritmusok, ugyanakkor váratlan, hideg és tiszta minimalizmusba,  techno-, electro-áthallásokba forduló megoldások –miközben megvolt benne a művészi igényű  merész kísérletezés, az absztraktabb, lecsupaszított, szikár hangzások ellenpontjaként ott él a trance hagyományos - érzelmileg telített – extatikussága. Mindez együtt sodró, táncos, hipnotikus-mágikus, egyben érzelmi és gondolati komplexitásával is magával ragadó zenei utazást kínált a hallgatónak, és a partyk közösségének egyaránt. A BLT, miközben sok szállal kapcsolódott az isratrance tradícióihoz, elsők között képviselte annak friss, progresszívebb tendenciák felé nyitó generációját. Az izraeli trance-színtérnek ez az újabb vonulata, - amelyre kezdettől erős befolyással volt az európai progress-psy német és skandináv előadók nyomán kibontakozó friss, erőteljes hulláma – aztán a 2000-es évek elején alakította ki a maga önálló arculatát, hívta életre labeljeit (pl. Domo, Dance n’ Dust), projectjeit. Nagyjából ugyanebben az időben (minden sikere ellenére) Ferhstatban egyre határozottabban érlelődött a változtatás igénye - túl gyakran kellett szembesülnie sekélyes elvárásokkal, leginkább azzal, hogy a BLT „a full-on rajongóknak túl progresszív, a progresszív rajongóknak meg túlságosan full-on”. A BLT a maga összetett zenei-, hangzásbeli-, művészi meghatározottságában túlságosan is kompakt volt ahhoz, hogy sértetlenül átvészeljen egy radikális váltást. Yuli tehát nem sokat tétovázott: „Ahhoz, hogy valami teljesen újat kezdj, először le kell számolnod a régivel. Ez adta meg a BLT-nek a kegyelemdöfést”. 2004 közepe táján hívta életre új projectjét, a Perfect Stranger-t a progress-psy színtér egyik legbefolyásosabbnak számító kiadója, a dán Iboga támogatásával, amellyel egyébként hosszabb ideje együtt dolgozott. A Perfect Stranger születése mozgalmas időszakra esett: a progress-psy első nagyobb periódusa végére ért, s fokozatosan átalakulóban volt: az újabb techno-, tech-, prog-, deep-house-impulzusok, ill. az évtized közepének lehengerlő minimal-, és electro-hulláma alól a psy-előadók sem voltak képesek kivonni magukat. Az elektronikus zene domináns fejlődésvonalának megfelelően újabb hangsúlyok keletkeztek, s épp e stíluskeretek figyelembevételével, vagy inkább ezeken túl jelölte ki a Perfect Stranger önálló helyét Ferhstat. Az Ibogának készített, két egymást követő válogatásával (Set:4, 2005, Hibernatiom, 2006) a  nagy öregek (James Monro, Dick Trevor, James Barker) mellett az egyre izmosabb, és meggyőzőbb izraeli progresszív színtér feltörekvő képviselőit (Yotopia, Morax, Ace Ventura, Aerospace, Elegant Universe) állította az előtérbe. (Mindkét válogatáson szerepel a P. S. egy-egy trackje  - a Set:4-en a Nobodys Perfect, ill. a  „Hibernation”-ön a Bliss). A Hibernation után kevéssel jelent meg a Perfect Stranger debütáló albuma, a – címadásával is az útkeresés programszerűségét hangsúlyozó - Learning=Change (közreműködők: Emok és Zen Mechanics), amelynek kiforrottsága, stílusokon átívelő eleganciája mindenkit levett a lábáról. Következő  LP-jét (Changed , Iboga, 2007) csupa remix alkotja: olyan a zenészekkel hozta tető alá, akikhez az ízlés-, és szemléletmódbeli rokonságon túl munkakapcsolat, sőt barátság fűzte (Emok, Ace Ventura, Motion Drive, Atmos, Antix, Eitan Reiter, Flowjob,  Vibrasphere). Minthaa debütáló album pandanja lenne, amelynek „tematikus” remixeiben a Perfect Stranger-variációkra történetesen Perfect Stranger-féle (néha Dj Pena-val közös) újraértelmezések következnek… Ezek a munkák végső soron annak a koncepciónak a  megvalósulásai, amelyet Fehrstat  nevezett sziplán csak „progressive dance music”-nak éppúgy, mint „Psychedelic Progressive Minimaximal Techno Trance”-nek: hamisítatlan fúziós alkotói technika, „crossover” stílus, amely a transzcendensebb, néha szinte közhelyes psytrance, és progress-psy mintákon kívül magába olvasztja – részben a BLT örökségeként - a techno, minimal, electro neutrálisabb, lecsupaszított hangzásvilágából vett elemeket, az acid hipnózisát, a tribal lüktetését, telepakolja a legkülönfélébb - szikár, monoton, lüktetően eleven - ritmusokkal, vizionárius hangokkal, képies hangeffektekkel, éterien finom, néha szentimentálisan fülbemászó melódiákkal. A 2008-ban kiadott Free Cloud-dal  aztán egész zenei  univerzumának minden korábbinál meggyőzőbb és lebilincselőbb összefoglalását adta. Elsőre úgy tűnhet, csupán a régi-új (prog)pszichedelikus toposzokat értelmezi át, magabiztosan, frappáns módon vegyítve az elektronikus színtér aktuális rezdüléseivel. Semmi sincs ezekben a trekkekben, amiről ne éreznénk, hogy hallottuk már, mégis: így sohasem hallottuk. Egyetlen harmonikus, művészi igényességű, tartalmilag egybefűzött összhangzattá állnak össze – egyetlen nagyívű elbeszéléssé, amelynek egymásra következő képsoraiban, történeteiben mintha képzetekké, álmokká átlényegülő utazások, elvont ideák, futurisztikus-cyber streamek, egyszeri pillanatok, a psziché rezdülései bontakoznának ki. Hol hipnotikus, hol nyersebb erejű, hol szentimentális - egész elbeszélő sodrásán átüt a személyesség, érzelmi telítettség. A Perfect Stranger zenei világa esetében gyakran emlegetik az intellektulitást, amelynek elsődleges forrása – túl a gondolati megalapozottság, kifinomult arányérzék, teremtő képzelet szerepén – éppen e személyesség intenzív jelenléte.  Itt nem feltétlen a megbabonázó, katartikus, mély és ősi energiák, spirituális telítettség visz a „kapuk” közelébe, hanem a tudat alatti és feletti tartományokból néha dinamikusan, néha végsőkig egyszerűsített szigorral, néha finom érzékenységgel strukturált képzetek, a „déjá vu”-szerű idézetek, az érzelmi hangoltság – a hangokból épített fantasztikus képi világ szubjektivitása. A transz (trance) számára valóban a személyes átélésé, amelyhez kell a hangok vibrációjában rejlő metafizika, az ütemekben lüktető élet, a lélek mélysége, de tudat kristályossága is. Free Cloud – a lemezborító határtalan kék égen lebegő felhői akarva-akaratlanul erre az átlényegülésre emlékeztetnek. A felhő - miközben szimbóluma a „mennyei szférának”, az isteni, őseredeti létnek, a metamorfózisnak - azt a szellemi erőt is jelképezi, amely „az emberi élet fonalát befűzi a mindenség élő szövetébe”. Ezért „ahogy a fehér nyári felhő szabadon mozog a kék égen, - írja Láma Anagarika Govinda - összhangban az éggel és a földdel, láthatártól láthatárig, a légkör lélegzését követve, úgy bízza rá magát a zarándok a lénye legmélyéről felbugyogó nagyobb élet lélegzésére, mely mostantól fogva vezeti őt…”.